Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Theatre of Tragedy

2009.01.19

  A Theatre of Tragedyt senkinek sem kell bemutatnom. Talán nincs még egy olyan zenekar, amely olyan mély, esztétikus és őszinte hatást gyakorolt volna az ún. gótikus-metál zenére, mint ez a norvég formáció. Ezt az is mutatja, hogy az évek során rengetegen próbáltak nyomdokaiba lépni...

  Már első, 1995-ös albumuk is mérföldkő volt a gótmetál körökben, valósággal belerobbantak a zene világába, és feltalálták azt a bizonyos híres-neves "szépség meg a szörnyeteg" hangzásvilágot, ahol egy angyalian lágy és tiszta női hang, és egy zordon férfiú egyidejű hörgése nyújt borzongató muzikális élményt. Erre a legjobb példa az "A Hamlet For A Slothful Vassal" című dal, mely mára szinte kultuszszintre emelkedett, minden valamire való Indie/Gothic est alapvető hozzávalója (és nálam is kötelező reggeli kellék, ha azt akarom, hogy kellően dark legyen a pillantásom a metrón.:)).   Kép

  Egy szinte teljesen új stílust teremtettek ezzel meg, saját egyedi stílusukat, melyhez természetesen hozzátartoztak Raymond István Rohonyi archaikus angol nyelven megírt, csodálatosan szép, romantikus s egyben depresszív dalszövegei is, valamint az abszolút professzionális hangszerelés, minden hangszeren, a maximális igényesség (ez talán a 7. és 8. track introiban érezhető a leginkább, én legalábbis azokat szoktam annak a fülébe nyomni, aki szerint a hörgős zene egyértelműen igénytelen is).

A második album, a '96-os �Velvet Darkness They Fear... és a rajta hallható "Tanz der Shatten" aztán újabb magasságokat ért el, és az egyik legsikeresebb, legkeresettebb album lett saját kategóriájában, bár egyébként minden albumuk 90 000 darab felett fogyott Európában. Így aztán nem csoda, hogy turnéjuk elsöprő sikert aratott, csakúgy, mint ahogy az együttes zenei arculatának arcélét meghatározó énekesnő, Liv Kristine hangja, melyet a banda lemezei és vendégszereplések mellett szólóalbumán is hallhattunk.

  Aztán a '98-as Aégisszel a zenekar már saját határait is kezdte túlhaladni, ami sok rajongóban visszatetszést is keltett: elektronikus részek, csendes szakaszokkal kombinálva, Liv és Raymond újfajta vokális párbeszéde. Legendaszerű lett az album ígyis-úgyis, én még külön kiemelném a dalcímeket: mindegyik dal egy-egy csodaszép női nevet kapott címül, s mindegyiknek saját, szenvedélyes története van: Cassandra, Lorelei, Angélique, Aoede, Siren, Samantha, Venus, Poppaea, Bacchante, Virago. Ezek a nevek mind egy-egy női ideált, vagy inkább női archetípust testesítenek meg: a harcos-feminista Virago, a pajzán, Dionüszoszt (Bacchust) követő Bacchante, Nero tragikus sorsú hitvese, Poppaea, vagy a gyilkos énekű, szépséges Lorelei.

A siker végül zajos, de egyértelmű lett. Azt hiszem, ezzel az albummal kerülhetnek majd be a zenetörténelem könyvekbve, ekkor teljesedtek ki igazán, a későbbi művek már... naigen, de ez valóban tökéletes darab.

  Mivel ismertségük különösen Németországban volt kiemelkedő (Tanz der Schatten...), a banda úgy döntött, ideje kiadót váltani: East West Records Németországban, a világ többi részére pedig a Nuclear Blasttal írtak alá.

A következő, "Musique" című albumot már az új menedzsmenttel készítették: egyedi hangzásviláguk megtartása mellett itt tovább erősödött az elektronikus vonal, ami  Kép összeségében újabb rajongókat hozott a Theatre Of Tragedynek (és jó sokat pedig eltántorított..) : újabb teltházas turné.

  A következő, "Assembly" c. albumon már Vegard K. Thorsen gitározik, a producer pedig Hiili Hiilismaa volt, aki a HIM-mel, az Apocalyptica-val a Moonspell-el és a 69 Eyes-zal szokott együtt dolgozni. Ez az album szinte már nem is hasonlítható a kezdeti idők zenéihez. A Theatre Of Tragedyre mindig jellemző volt az összetéveszthetetlen stílus, és a megkérdőjelezhetetlen muzikális individualitás, mely jórészt mindig is Liv Kristine Espaenas nevéhezhez kötődött. Ez még meg is mentette a korongot attól, hogy kommersz szintizucatalbum legyen.

Talán éppen azért, mert az általuk teremtett zenei tengerszem mára már meglehetősen felduzzadt, és felhigult, ezek a legutóbbi albumok már korántsem ütöttek akkorát, mint a korai darabok. Mindennek ellenére mindenki biztos volt benne, hogy a zenekarban, és Livben magában is megvan az erő ahhoz, hogy megújítsák önmagukat, és ismét megajándékozzanak minket valami olyasmivel, amihez foghatót még sohasem hallhattunk.

  Aztán 2003. szeptemberében, 10 év közös munka után, magánjellegű okokból Liv-et eltávolítják zenekarból. Ő jelenleg a Leaves Eyes nevű formáció tagja, a t.o.t. új énekesnője pedig egy Nell nevű hölgy lett.