Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy kis divattörténet

2009.02.06
 Hát akkor csapjunk a lovak közé!
 
1200-1500. Ezt az időszakot a gótika időszakának nevezték:
 
     A férfiöltözet jellemzője a szűk nadrág és a feszed zubbony,melynek szűk ujja gombokkal záródik.
    A gomb használata egyébként gótikus találmány. A zubbony felett vagy köntöst, vagy pelerint viselek. A köntösujjon hasíték volt,melyen kidughatta karját az ember, ilyenkor a köntösujj lelógott. Szegélye gyakran prémből volt. A pelerinnel gyakran egybevarták a csuklyát, és mivel 1300 után a főrangurak nem járhattak fedetlen fővel az utcán, ezért ez a ruhadarab általános viseletté vált. 1350 után olyan hosszú lebenye lett a csuklyának, hogy hideg időben még a nyakuk köré is tudták tekerni. A másik, a férfiak által hordott fejfedő a turbán, melynek bal oldaláról hosszan lelógó szalagot  a másik oldali vállunkra terítve hordták. Ez a fejfedő az 1400-as évektől vált elterjedtté.
    A férfiak hosszú orrú csőrős cipőt hordtak, m,elynek hosza elérte a 60 cm-t is. Innen származik a ma is hazsnálatos mondás, hogy valaki "nagy lábon él".
    Egy mainzi krónikás írta 1367-ben:
"A dőreség nem ismer határt. Az ifjak olyan kurtára szabják zubbonyaikat, hogy elől férfiasságuk, hátul az alfelük látszik. Ha lehajolnak, csupasz hátsó részüket mutogatják. Micsoda gyalázat!"
 
    A i ruházkodás jellemzője a két köntös viselete.
    Az alsó feszes, szűk derekú, szűk ujjú, gombokkal záródó. A felső 1330 után olyan bő ujjú lett, hogy belehetett látni rajta. A válltól a csípőig szélesen kivágottá vált. 1400 után a köntös hossza hátul megnőtt és uszályos lett. A hajat fémhálókkal fogták össze és fátyollal fedték. 1400 után újra divatba jött a magas süveg (hennin) viselete, melyet kendővel kötöttek meg az álluk alatt. A csúcsáról fátyól csüngött alá. Az övet nem derékon,hanem mell alatt megkötve hordták.
 

Hajviselet szempontjából az esztelenség és bolondság kora, kissé karnevál jellegű korszak. Voltak férfiak, akik hosszú hajukat egy vagy három fonatba fésülték. Egyesek körben lefésülték és elöl egyenesen levágták hajukat. A haj és szakáll divatja folyamatosan változott. Piros csücskös sapkát is hordtak (ma is őrzi emlékét a télapó süveg).

A nők hajviseletére nagy hatással volt az egyház, a ferencesek megtagadták a feloldozást a divatozó nőktől. Ezért a hölgyek kontyba fésült hosszú hajukat különféle kalapok, fátylak, fejdíszek alá rejtették. A leleményes nők divat iránti igényüket nem hajviseletükben, inkább a fantasztikus alakú fejdíszek viseletében nyilvánították ki. Jellegzetessége a kornak az ún. hennin (süveg alakú, csúcsos fejdísz) - ez a csúcsos dísz a középkor végéig divatban maradt. Emlékezetes hajviseleti forma volt még a diaboló néven ma is létező frizura (a középen elválasztott hajukból kétoldalt egy-egy fonatot képeztek, ezeket a fonatokat szalagokkal a fülre csavarták).

 
Kora reneszánsz: 1400-1500; fejlett reneszánsz:1500-1570:
 
    A i sziulett jellemzője az x forma. Ez azt jelenti, hogy ruha ujját vállban erősen kitömték (az 1550-es évek után), a testet derékban szorosan összehúzták fűzővel, a szoknyarész alá pedig óriási méretű abroncsvázat (kronolin) vettek, vagy csípőpárnával szélesítették. AzKép munkát kellett végezni. A ruhát felül hatalmas, drótvázzal merevített csipkedíszes, legyezőszerű galklér zárta. Leggyakrabban előforduló díszítés a hasíték volt.
abroncsszoknya társadalmi különbséget fejezett ki, hiszen aki ezt viselte, annak nem sok munkát kellett végezni.
    1544-ben írták: "A szabó szabdal, vagdal, lyuggat, a szövetből egy tenérnyit sem hagy épen."
    A szoknya alját gyakran bordür (díszes sáv) zárta.
 
    A férfiak lábszárközépig érő, lószőrrel vagy törekkel kitömött buggyos gömbnadrágot hordtak, melynek a nagy Képmérete a  köpenyt alul egészen széjjelhajtotta. A köpeny ujját is kitömték vállban,az alatt pedig szorsra szabták. Spanyolországban magas nyakfodrot viseltek, melyből 1580-tól fejlődik ki aszéles malomkerékgallér a barokk idején.
    1575-1600-ig divatos a libahas forma, melynél a felsőruha hasrészét megnyújtották és kitömték, hogy előredomborodjon. A kivattázott térdnadrág fokozatosan szűkűlt. A nyakban körgallért hordtak, mely egy ujjatlan köpeny volt. Az öltözethez hozzátartozott a tőr is. Divatos viselet volt a barettsapka. A cipők laposak, széles lábfejűek, hasítékokkal díszítettek.
 
 
Barokk, rokokó 1570-1770:
 
    A férfiak az 1600-as évek elején térd alá érőnadrágot hordtak, amelynek szárát szalagcsokros harisnyakötővel fogták össze. A nadrág szára az 1660-as években kibővült, a bőségét térdük alatt összehúzták és csipkefodorral díszítették. Ez a rhingrave (palotafogó)Kép nevű nadrág a mai nadrágszoknya őse. A kabát szorosan követte a testet, de az ujjakat hasítékokkal szabdalták végig. Az 1660-as évek rövid ujjú kabátja alól a masnikkal, pántlikákkal díszített bő fehér ing látszódott.
    Széles szájú, sarkantyús csizmában, vagy magas sarkú, masnis cipőben jártak. A talpon kívüli magas sarok barokk találmány.
    Elmaradhatatlan kelléke volt az öltözetnek a széles vállszalaghoz vagy széles övszalaghoz rögzített tőr.
    Fejdíszként nemezkalapot hordtak, melyet strucctollakkal díszítettek. 1680 után kezdődött az a szokás, hogy a férfi kalaplevéve,mély bókkal és kézmozdulattal köszönt, úgy illett, hogy eközben a strucctoll a földet seperje. A divatos férfi kizárólag parólában mutatkozott.
 
  Kép                                                                      
   
 
 
 
 
    A női öltözet jellemzője továbbra is a nagy szoknyabőség, a fűzővel összeszorítot felsőtest. A nyakukat, vállukat fedetlenül hagyták.  Díszítőmotívumok a csipke, a fodor, a masni, az arcona a szépségflastrom.
    Az 1600-as évek elején a férfi és női viselet legfőbb jellemzője a hatalmas méretű nyakban hordott malomkerékgallér. Úgy néztek ki ezen a fejek, mintha széles tányérrs volnának helyezve.

                                                                                  

  A korai barokk hajviseletek alakulását döntő módon befolyásolta a gallér. Stuart Mária, skót királynő hozta divatba a róla elnevezett, fémszálakkal megerősített, s ezáltal felfelé magasodó gallért. Medici Mária, IV. Henrik francia király felesége nyomán terjedt el a csipkés szélű, hátul fej mögé magasodó, hatalmas Medici-gallér. Ezeket a gallérokat a férfiak is viselték, hajviseletük a férfiaknak és nőknek is egyaránt megrövidült. 

Nagy előszeretettel használtak póthajakat, a férfiak és a nők hajviselete még díszítésben sem különbözött nagyon egymástól. A férfiak körében elterjedt viselet lett a vállra omló fürtök és hegyes szakáll növesztése. A divattörténetben spanyol haj elnevezéssel illették. A vállra omló női hajviseletek egyike az ún. á lá Cadenette: a hajat szalaggal összefogták és ékszerekkel díszítették.
Másik jellegzetes forma az ún. garcette (tollpamacs), nevét a homlokot rojtszerűen körülvevő kis hajpamacsokról kapta. Ugyancsak divatos volt a kutyafül-hajviselet is, a sűrűn hullámosított leomló hajat kétoldalt laposra nyomták. XIV. Lajos korában a hajviselet ismét lényegesen megváltozott. A férfiak spanyol-haj divatját az alonge paróka váltotta fel, mely a társadalmi osztálykülönbségek külső megjelölésére szolgált.

A hölgyeknél eleinte csak Franciaországban, később egész Európában divat lett aKép Fontanges-stílus. A frizura kezdetben alacsony volt és laza, később elől lant alakúra képzett, drótvázzal alátámasztott kettős csúcsból állt, hátul, a fej búbján összefogott hajból állt, de néhány fürt lazán vállra omlott.

A barokk stílus túlhajtásából fejlődött ki az új művészeti irányzat, jellemzője a finomkodó, bonyolult díszítések sokasága. Férfiaknál a copf viselete a katonaságtól a polgári és a nemesi osztályokra is átterjedt. A nők egyre magasabb hajviseleteket hordtak, az elképesztő magasságokat kenderkóc alátétekkel és drótvázakkal érték el. Az óriási frizurák tetején fantasztikus alakú fejdíszek voltak: tornyok, hajók, kalitka élő madárral.

A kor egyik fantasztikus viselete a Belle-Poule (szép csipke) nevezetű, hasonló csatahajóról elnevezett frizura. A fodrászművészet mesterművei Mária Antoinette frizurái voltak. A fej és a haj tisztántartására nem fordítottak gondot, a hatalmas méretű vendéghajak lehetetlenné tették a fej mosását, ezért viselőik eltetvesedtek. A legelőkelőbb körökben is megengedett szokássá vált a vakaródzás.

                                                                                                                                                        
Klasszicizmus 1770-1840:
 
Kép
 
 
 
 
 
 
A nők kitörtek a fűző szorításábólés az abroncsszoknya kényelmetlenségéből. Az antik  öltözethez hasonló egyszerű ruhát viseltek, mely megmutatja viselője alakját. Az ingtuhán az öv vonala felkerült mell alá. A nőideál a harmonikus nőalak volt, olyan, mint Mme Récamier:
"...dereka fiús, keze,lába hosszú, szépformájú, foga hófehér, szemében sárgás szikra villog, bőre mint a tej, amelynek színén rózsalevelek úszkálnak."
 
 
Kép
 
 
 
 
Mme Récamier
 
 
A férfiak szűk szárúhosszúnadrágban jártak, ehhez frakkot hordtak, mely elől derékig érő, hátúl pedig hosszabb kabát. A kalap teteje megmagasodik, cilinder lesz belőle. A sétabotot mindig magukkal hordták.