Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érzelmi tisztaság

2009.10.10

    A legtöbb „ismert" stílus néha az embernek már a könyökén jön ki (pl. Barokk), s van úgy is, hogy már azt gondoljuk, hogy sok új dolog nem akadhat a múlt történelmében, ami megfogna minket, hiszen már annyi mindenről hallottunk, hogy más nagyon már nem is létezhet.
    Pedig létezik. Annyi, de annyi sok „rejtett kincs" van, hogyha örökké kutatnánk utánuk, talán akkor se fednénk fel mindet.
Kép
    A XVIII-XIX. században járunk, Angliában. Virágzik a romantika, de a felszín alatt megbújik az akademizmus (az élettől, az alkotó szenvedélytől eltávolodott, merev, hideg, főleg formai tökélyre törekvő képzőművészeti irányzat - írja on-line Lexikon). A XIX. századra viszont előtűnt egy másik irányzat is, mely az akademizmus ellen lázadt - a preraffelizmus, amelyben az érzés mélységének kifejezésére és dekorativitására törekedett. Nevüket onnan kapták, hogy a Santi Raffaello előtti kor érzelmi tisztaságát szimbolikus, sőt misztikus tematikával kívánták kifejezni. Sandro Botticellit tartották előképüknek, aki az 1400-as években alkotott. Romantikus álláspontról bírálták a polgári társadalmat, idealizálták a középkort, és a korai naiv művészetet próbálták feltámasztani. Misztikus szimbolizmus és stilizáltság jellemezte művészetüket.             Festészetük részletező, naturalisztikus, merev és természetellenes.
    Létrehoztak egy „Preraffaeliták"-kört is, 1848-ban, William Holman Hunt, John Everett Millais, és Dante Gabriel Rosetti vezetésével. Az első nyílvános bemutatkozásukra 1849-ben a londoni Hyde Park Corner Galériában került sor. A kritikusok meglepően barátságosan reagáltak a kiállításra. 1850-ben Rossetti kiállítja az Angyali üdvözlet-et a Portland Galériában. Hunt ugyanitt A megtért brit család megmenti a papot a druidáktól, Millais: Krisztus szülei házában című munkáját állítja ki. A kritika ezúttal keményen bírálja az akadémizmus elveit és Raffaellót támadó csoport alkotásait. Heves támadások hatására a preraffaeliták a világi témák felé fordultak.
    John Ruskin (1819-1900) 1851-ben (32 éves, ekkor már ismert műtörténész a „Modern festők" című monumentális munkája első kötete révén) a Times-ban közzé tett leveleiben megvédi a preraffaelitákat:

„A múlthoz való vonzódásuk kizárólag abban nyilvánul meg, (...) hogy vagy azt festik amit látnak, vagy azt, amit a bemutatott jelenet valóságának tartanak, figyelmen kívül hagyva a festészet mindenféle konvencionális szabályait. Kiválasztották szerencsétlen, de megalapozott álnevüket, mivel Raffaello előtt minden művész így festett, míg utána arra törekedtek, hogy szép vásznakat hozzanak létre, mint hogy a valóságot ábrázolják. (...) A fiatal festők megismerkednek Ruskinnal és hasznosítják tanácsaikat."

Kép


    Ruskin beavatkozása után egy évvel a preraffaelisták iránt megváltozott a közvélemény, győzedelmeskedtek. Millais: Ofélia című képe óriási sikert arat. Ennek ellenére, a csoport a következő évben felbomlott. Okának két dolgot tartanak; 1853-ban Millais-t a Királyi Akadémia rendkívüli tagjává választják, Hunt Egyiptomba utazik és ellátogat a szentföldre; Rossetti tehát 1854-ben feloszlatja a csoportot. Ő marad az egyetlen aki folytatja a hagyományokat. Néhány műve Verlaine-t és Debussyt inspirálta, illetve Edward Burne-Jones, Rossetti tanítványa egész életében a tanításának hatása alatt maradt.

Kép


    A preraffaelizmus nem csak a festészetben jelent meg, hanem az irodalomban és az iparművészetben is. Továbbá előkészítette a szecesszió kialakulását.
    A preraffaelizmus csodálatos dolgokat hagyott hátra számunka. Neki köszönhetjük Dante Gabriel Rossetti, John William Waterhouse, William Morris, illetve hazánkban Gulácsy Lajos műveit. Irodalomban a szószólójuk John Ruskin, Algernon Charles Swinburne és Robert Browning volt (többek között).


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.