Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Green-Wood-i temető

2009.08.06

    "Körös-körül tavak, ligetek, lejtők, sima fennsíkok. Itt-ott feltűnik néhány színes tollú papagáj - néhány éve szöktek a Kennedy repülőtérről, s elszaporodtak az itteni szabad térségben.

 

Kép

 

    Valóságos elízium, paradicsomi kert.

    Éppen ilyennek tervezték Green-Woodot. Abban a korban, amikor létrejött (1938.), egy új szó bukkant fel az európai nyelvekben: az elegáns görög koimeterion szóból származó cemetery, cimetiére, cimitero, azaz az "álom helye". A 19. századig a nyugati ember úgy viszonyult a halálhoz, mint valami szörnyű köszübhöz, amely mögött csak a sírkukacok várnak rá, és ahol megfizet a bűneiért. Ahhoz, hogy mégse legyen olyan félelmetes, a templom közelében kellett a földbe feküdni. Nagy temetők nem is voltak, csak sok-sok kis temetőkert.

 

Kép

 

    De akkor beköszöntött a Felvilágosodás Kora. Megszületett az egészségügy fogalma - az orvosok arról kezdtek beszélni, hogy egy város nem épülhet hullákra, a halottakat a lakónegyedektől minél távolabb kell eltemetni, nehogy a rothadás miazmái megfertőzzék a föld alatti vizeket. Nem sokkal késöbb divat lett a romantika, ami az antikvitás után először emlékeztette a kifinomult társadalmat arra, hogy a halál nemcsak szörnyű, de szép is lehet. Megszületett egyfajta kőből faragott költészet, melyet a mai ember számára már le kell fordítani.

   A 19. század emberének a sírkövek sokkal többet üzentek, mint nekünk. A faragott rózsa azt jelentette, hogy a sírban egy fiatal lány vagy asszony nyugszik. Az oszlop azt, hogy ott egy fiatal férfi fekszik, akinek nem teljesülhettek be a reményei. A kettős oszlop házaspárra utalt, akiket még a halál sem választhatott el egymástól. A kisbárány - ártatlan gyermek. A lepke - korai ifjúság. A búzakéve - hajlott korban bekövetkezett békés halál, amikor az ember úgy simul a többiekhez, mint kévében a kalász. Mindezek, természetesen, szomorú meteforák, de a bánat mégiscsak egészen más érzés, mint az írtózatos halálfélelem.

 

Kép

 

    Az emberi tudatban eleve kódolva van egy olyan depresszióellenes mechanizmus, amelyik segít leküzdeni az elkerülhetetlen vég miatt érzett rettegést. A középkorban ezt a szerepet az Örök Életbe vetett hit játszotta. Amikor pedig az ember okoskodni kezdett, s bizonyítékokat keresett Isten létére (s természetesen nem találta őket, mivel a hitnek nincs szüksége bizonyítékokra), új koncepció született, miszerint a halál nem más, mint visszatérés a természet lágy ölére. A sok ezer kereszt ellenére Green-Woodban nem érzékelhető valódi vallásos szellem. Egyszerűen arról van szó,hogy az "Afterlife" nevet viselő, új, tekintélyes negyedben, ahová az elhunyt átköltözik, a házat keresztény attribútumokkal díszítik - ott ez a "szokás". 

 

Kép

 

    A Green-Wood már a kezdetektől fogva olyan volt, mint egy park, ahová az ember nem azért megy, hogy szomorú kötelességének tegyen eleget, hanem hogy kóboroljon, sétáljon egy kicsit, s piknikezzen a zöldben. S egyúttal arról is meggyőződjön, hogy a halál nem is olyan félelmetes. Lám,milyen szép hely, s a kilátás is gyönyörű."

 

                            Forrás:  B. Akunyin és G. Cshartisvili - Temetői történetek

   

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Green-Wood

(Lillen, 2009.09.25 08:46)

Hát nem tom...a piknik már kicsit erős nekem, de nem is olyan rossz ötlet egy békésebb temető....bár ralytam ücsörögve senki se falatozzon...